Sör, gábli, és szalontüdő

Jóllehet a beszédes Kárpátia név szinte mindenkinek ismerősen cseng, ennek ellenére kevesen tudják, hogy a Ferenciek tere 7-8. szám alatt működő étterem-söröző története nemcsak a szomszédos ferences rendi templommal, hanem a metróépítéssel is összefonódott. A sűrűn látogatott épület kerek egy évszázaddal elkészülte után felújításra, korszerűsítésre szorult. Az új köntösbe öltözött vendéglő jellegzetes enteriőrjeiről előkerült fotók szolgáltattak témát az évfordulóját ünneplő kultikus hely életének rövid bemutatásához. 

A ferences rendi szerzetesek az 1870-es években határozták el, hogy a pesti Ferenciek terén álló, már igencsak megrongálódott rendházuk helyére újat emelnek. 1876-ban meg is kötötték a szerződést Frey Lajos és Kéler Napoleon építészekkel egy háromemeletes bérház és zárda terveinek elkészítésére. A régi, lepusztult kolostort elbontották és még ez év nyarán letették a Ferences Bazár alapkövét, mely azután 1877-ben nyerte el végleges formáját.

Bazárként és udvarként azért emlegették az eklektikus épületet, mert nemcsak lakások, hanem üzletek is helyet kaptak falai között. Az udvaron kalaposok, szabók, cipészek, bőrdíszművesek, virágárusok és különböző kereskedők telepedtek meg és rendezkedtek be, földszintjén pedig 1877-ben Holzwarth György vendéglős vett bérbe egy helyiséget, ahol szolid polgári éttermet nyitott. A Csalányi Károly vezette hely – a későbbi Kárpátia elődje – hamar keresett lett a pesti polgárok körében, akik az étterem akkori udvarán még árnyas fák alatt beszélgethettek ügyes-bajos dolgaikról. 1895-ben az étlap választékán túl heti menüt is kínáltak, 1918-ig pedig bizonyára nagy népszerűségnek örvendő villásreggeli (gábli) is kapható volt.

1899-től 1918-ig Neusiedler Géza bérelte az üzletet, aki jó érzékkel virágoztatta fel az éttermet. Megszerezte a müncheni Salvator sör pesti egyedárusítási jogát, és ezzel az üzleti fogással látványos mértékben tovább öregbítette a vendéglő hírnevét. Sokszor egészen a templomig kígyózott az asztalra várakozók hosszú sora. Az első világháborúig igazi találkozóhelynek számított a Kárpátia, bejáratott asztaltársaságok jártak ide, köztük az úgynevezett Ökör-asztal vagy a Matematikusok. A hely jeles vendégei közé tartozott Mikszáth Kálmán – aki barátjához, Dobos C. Józsefhez látogatóba menet a Kecskeméti utcába, gyakran betért ide egy jó sörre –, Móricz Zsigmond és Karinthy Frigyes is.

Az étterem történetében ezután hét évnyi kevésbé sikeres időszak következett, majd 1925-ben új gazdája lett a Ferences udvar földszintjének: a neves pesti vendéglátós dinasztia tagjai, Spolarich György és fiai lettek a bérlők. Nevükhöz fűződik az étterem bővítése és a ma is látható, sajátos belső tereinek kialakítása. Az átalakítás Bodon Károly építő-iparművész tervei szerint valósult meg, aki megjárta Bécs és Berlin építésziskoláit. Kiemelkedő munkát végzett a vendéglőben Ferenczy Károly és Réti István növendéke, Pándy Lajos festőművész, aki nemcsak a Szentendrei Művésztelepnek, hanem a Szentendrei Festők Társaságának is alapító tagjai közé tartozott. A Kárpátia mellett a II. világháború során romba dőlt Carlton szálloda kávéházának festményeit is ő készítette.

Külön említésre méltó a kiváló szakembergárdából az első magyar bútorgyár alapítója, idősebb Lingel Károly, az ő üzeméből kerültek ki azok az iparművészeti értékű bútorok és egyéb berendezések, amelyek a Kárpátia vendégeit oly sokáig kiszolgálták. Az étterem díszüvegezési, üvegfestési munkálatai Palka József nevéhez fűződnek, aki különösen az egyházi üvegfestészet terén alkotott maradandót: Európa-szerte hozzávetőlegesen hatszáz templom üvegablakai őrzik és dicsérik keze munkáját. Kiváló művészeti tevékenységéért X. Pius pápa a „Pro Ecclesia et Pontifice” érdemrenddel tüntette ki. A Kárpátia sörözőjében egyébként két fehér márványtábla állít emléket mindazoknak, akik valamilyen módon hozzájárultak az impozáns étterem és a hozzá tartozó sörbár 1926-ban megvalósult tervezéséhez, berendezéséhez. 

A vendéglő tereinek koncepcióját részben az határozta meg, hogy a Spolarich család tagjai Zrínyi Miklósig vezették vissza családfájukat. A különböző helyiségek elnevezését szintén ennek a kornak a szelleme ihlette: Szigetvár-termet, Zrínyi-termet, Regős- és Vitéz-termet alakítottak ki. A hős várkapitány és serege emlékét őrzi a Szigetvár-terem, melynek külső falán az 1566-os ostrom egyik jelenete elevenedik meg, bent pedig a nagy történelmi alak dédunokája, a szintén kiváló hadvezér, író, művészetpártoló Zrínyi Miklós lovas képe látható. A Regős-teremben a 16. századi magyar történelem és irodalom két kiváló szereplőjét festette meg Pándy: a lantos és költő Tinódi Lantos Sebestyént, valamint Balassi Bálint költőt, aki ugyancsak a török ellen vívott harcban lelte halálát.

A törzsvendégek sorában fentebb már említett Móricz Zsigmond egyébként Gyalogolni jó című művében is foglalkozik a különleges belvárosi „kocsmával”; egy 1933-as árverésről a következőket írta: „Voltam itt diákkoromban néhányszor. Mióta úgy kipingálták, azóta csak egyszer vagy kétszer. Rémes látvány volt az árverési hiénákkal zsúfolt terem. […] Most a „vitéz-termek” után a „barát-teremre” került a sor. Tódult a tömeg megnézni a titokzatos termet, ahol mázsaszámra volt kirakva az ezüst.”

A Spolarichék által felvirágoztatott étterem bérlőinek sorában 1934-től az a Károlyi László következett, aki az általa Kárpátiára keresztelt vendéglőt Taussig Ferenccel együtt vezette. A két üzlettárs az 1930-as évek végén „Kis Kárpátia” néven az I. kerületi Czakó utcában fióküzletet nyitott, ami felkapott éjszakai szórakozóhelyként működött. Az 1940-es években gyakran megfordult a Kárpátiában Pilinszky János, Sík Sándor, Jékely Zoltán, Nemeskürty István és a hazai kulturális élet szereplői közül még sokan mások. A patinás étterem 1949-ben került állami tulajdonba, 1957-ben pedig a HungarHotels lánc része lett.

Bár tündöklése töretlen volt, a vendéglő száz év elteltével kívül-belül megújulás után kiáltott. Üzemi területe szűkösnek bizonyult, a különböző terek idővel már a funkcionális igényeknek és a hatósági előírásoknak sem feleltek meg. A tervezők feladata tehát a helyiségek felújítása, bővítése, korszerűsítése volt. Az étterem megújítására a belváros rekonstrukciós munkálataival összefüggésben, a metróépítés befejeztével, 1978-79-ben, két UVATERV-es, Vellay István építész és Hornicsek László belsőépítész vezetésével került sor.

A Ferenciek tere metrómegállóját 1976. december 31-én adták át az M3-as metróvonal első szakaszán. A Kárpátia felújítását nehezítette, hogy a metróvonal kiépítése során a százéves, vegyes falazatú, többször átalakított épület megsüllyedt és számos helyen különböző nagyságú repedések keletkeztek rajta. Így azon túlmenően, hogy a tervezés-kivitelezés folyamatába az épület jellegénél fogva az Országos Műemléki Felügyelőség is jelentős mértékben beavatkozott, az átalakítás során a metrókárok felmérésével és rendezésével megbízott BUVÁTI-val is kooperálni kellett.

A kiterjedt felújítás során a művészi hagyományőrzés a legkorszerűbb technikai eszközök és megoldások alkalmazásával párosult. A funkcionális és jobb helykihasználás érdekében a háromtraktusos épület középső, kis fesztávú épületrészébe központi folyosórendszert alakítottak ki. A földszinten egy 300 adagos új, korszerű konyhát létesítettek, növelték a hűtőkapacitást, új mellékhelyiségblokkot alakítottak ki, az étterem pedig sörbárral bővült.

A viszonylag épségben megmaradt, művészi jelentőségű, jellegzetes berendezés és díszítés műemléki védelmére tett szakmai javaslatot Gundel Imre, Kiss Ákos és Bakó Zsuzsanna készítették el, melynek következményeként a Művelődésügyi Minisztérium 1973-ban az étterem ezen részeit védetté nyilvánította. A műemlék jellegű egységeket, elemeket – falburkolatok, falfestés, ablakok, ajtók, bútorok, festmények, stb. – szintén felújították. A díszítőfestés helyreállítását és kiegészítését az ORSZAK (Országos Szakipari Vállalat) munkatársai, a festmények restaurálását pedig a Nemzeti Galéria végezte. A műemléki belsőhöz alkalmazkodva modern fűtő- és szellőzőberendezés is létesült.

A tetőtérben új gázkazánház épült, míg a pince új helyiségekkel gyarapodott: raktárakkal, gépházakkal, a személyzet részére kialakított étteremmel, 40-40 fős férfi-női öltözővel és mosdócsoporttal. További fontos előrelépést jelentett, hogy a pinceraktárak és az üzlettér között 500 kg-os teherbírású felvonót építettek az áruszállítás megkönnyítése érdekében. A nyáron nagy népszerűségnek örvendő udvari és utcai teraszokat korszerűen átépítették.

A pesti polgárság méltán egyik legkedveltebb vendéglője 1979-ben nyílt meg újra régi pompájában. A privatizáció után 1997 októberében a nemzetközileg is elismert, nagy szakmai tapasztalattal bíró Niklai Ákos vásárolta meg. Az üzletvezető és csapata munkájának eredményeként már egy évvel később az ország tíz legjobb étterme között szerepelt. Az impozáns Kárpátia Étterem és Söröző ma 6 teremmel, kreatív konyhával és számos szolgáltatással várja vendégeit.

Források:

A Kárpátia étterem rekonstrukciójának építési engedélyezési terve. UVATERV/Vellay István, 1977. (Lechner Tudásközpont tervtára)
A Kárpátia étterem rekonstrukciójának építészeti kiviteli terve. UVATERV/Vellay István, 1977. (Lechner Tudásközpont tervtára)
Ács Piroska: Védett belsők védelme. In: Magyar múzeumok 5. évf. 3. sz. (1999). 18-19.
Adalékok a Belváros történetéhez I. Budapesti Városvédő Egyesület, 1993.
Draveczky Balázs: Zrínyi a sörözőben. In: Szalon 5. évf. 2. sz. (2001). 10-14.
Kalmár Tibor: Kárpátia nem átalakítva – felújítva! In: Vendéglátás 23. évf. 9. sz. (1979). 11.
Kárpátia étterem. 60 éve a vendégért. Fel. kiad.: Gyenes József. 1990.
Kárpátia étterem rekonstrukciója. Magyar Építőművészet, 1980/5. 40-41.
Móricz Zsigmond: Gyalogolni jó, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1952.
Rácz Judit: A Holczwart étterem. In: Magyar Nemzet 60. évf. 267. sz. (1997).
Szigeti Andor−Magyar Mihály: Ahol minden a vendégért van, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1987.
Szlazsánszky Ferenc: Kárpátia étterem. In: Koktél 2. évf. 5. sz. (2004). 48.
A Kárpátia étterem honlapja
Az én asztalom – Kárpátia
Prusinszki István: „A Bazárba lépve káprázik szemünk”

Archív képek forrása: Lechner Tudásközpont fotótára

A cikk 2017. december 22-én megjelent a PestBuda oldalán.